A kezdet

Jogra járt, szociológiát végzett. Járta a cigányközösségeket, kutatta életmódjukat, megismerte gondolkodásukat. Otthon volt az alternatív csoportokban, az Európa Kiadó, az URH tiltott (néha tűrt) rendezvényeinek volt állandó látogatója. Egyre többet írt, jegyzetelt. És egyre közelebb került a Demokratikus Ellenzék csillogó képességű vezetőihez.

Lapot szerkesztett, nyomtatta és terjesztette a szamizdatokat. Kapcsolatban állt a lengyel ellenzékkel, Adam Michnikkel és társaival, tőlük tanulta meg a szamizdat nyomtatásának házilagos technikáját. Ahogy egyre aktívabbá vált, úgy szorult mind jobban a kádári társadalom perifériájára. Nem kaphatott állást, sokáig nem volt útlevele. Nemsokára a legveszélyesebb politikai közellenségek közé sorolta az elhárítás.

Gyűlölt, megvetett és titkon irigyelt ellenfele lett 1990 után az alámerülős “ellenállóknak”. Ő lett a főváros első szabadon választott főpolgármestere. Napokkal megválasztása után részt vettem egy országos jogászrendezvényen, ott voltak az MDF akkori igazságügyi korifeusai, ügyészi vezetők, mindenki, aki számított. Ott álltak a csillogó, hatalmas kormányzati autók a sofőrökkel. És befutott egy ütött-kopott Zsiguli, teleragasztva szabad demokrata matricákkal, kiszállt belőle Demszky és Haraszti. Csikorogtak az utálkozó megjegyzések. Akkor szerettem meg a Főpolgármestert. A deviáns ellenállót. A reményt.

Első ciklus

A kezdet kezdetén eldöntötte a város működésének korlátait a törvényhozás. Elsősorban szabad demokrata nyomásra az Országgyűlés megalkotta a fővárosi törvényt, mellyel létrehozott 23 (később 24-re nőtt) városállamot. Idealista álom volt, hogy az önálló városállamok majd együttműködnek a közös fővárosi célok érdekében. Lehetetlenné vált az egységes fővárosban gondolkodás. Nem segítettek a pártkötődések sem, 1990 őszén majd minden kerületben szabad demokrata győzelem született, mégis soha olyan rossz nem volt a viszony főváros és kerületek között, mint akkor.

A főváros és a kerületek közti kapcsolat alakulásában persze Demszky felelőssége is kikerülhetetlen. Soha nem volt empátiája a kerületi törekvések megértéséhez, ami összefüggött azzal, hogy számára a főváros érdekein kívül más méltányolható szempont nem létezett. Ugyanez mutatkozott meg a különböző politikai színezetű kormányokkal való kapcsolatában is, semmilyen engedményre nem volt hajlandó a városával szemben, követelőző volt és erőszakos. Az egyetlen ember volt, aki ezt mindvégig megtehette, és meglepően sokszor eredményes is volt ezzel a fellépéssel.

Demszky első ciklusa alatt lényegében nem volt koherens gazdaságpolitika. A kisebbségben kormányzó főpolgármester minden lényeges kérdésben alkura kényszerült a Fidesszel, az éves költségvetések sikere attól függött, milyen követelésekkel állt elő a Fidesz. Ilyen alku eredménye a Természetgyógyász Kórház, nem volt olcsó igény. A város nagyon jelentősen eladósodott, a ciklus végére valódi válság fenyegetett.

Második ciklus

A meghatározó szereplő Atkári János, aki ennek a ciklusnak az elején lesz gazdasági főpolgármester helyettes és egyben tíz éven át a főváros önkormányzatának legfontosabb gazdaságpolitikai személyisége, a főpolgármester bizalmasa és támasza.

Atkári dolgozta ki a város ma is érvényes gazdaságpolitikájának alapjait, melynek segítségével sikerült úrrá lenni a pénzügyi válságon, és megalapozta azokat a nagyszabású fejlesztéseket, melyek napjainkig tartanak. Ennek lényege az aktív hitelpolitika, mely hitelek kizárólag fejlesztésekre, tehát értéknövelésre vehetők igénybe, a működési kiadások visszafogása és belőlük eredmény képzése a fejlesztések forrásának megteremtésére.

A politikai viták későbbi forrása pontosan a működési költségek túlzott visszafogása volt, a szocialisták, majd később a liberálisok is érdemben és politikailag károsnak tartották a város üzemeltetésének veszélyeztetését. A történelem grimasza, hogy napjaink korrupciós botránykrónikája visszamenőleg is igazolja, hogy bőven volt tere a kiadások erélyes visszafogásának.

Ebben a ciklusban zajlottak le a közműcégek privatizációs eljárásai, melyek minden utólagos populista demagógia ellenére hasznosak voltak. Az új tulajdonosok olyan fejlesztéseket vittek véghez, melyekre a városnak soha nem lett volna pénze, olyan mértékű privatizációs bevétel képződött, melyekből a megindult nagyberuházásokat lehetett finanszírozni. Nem utolsósorban így képződött a négyes metró fővárosi önrésze is.

A privatizáció és a reformértékű gazdaságpolitika néhány évre biztosította a város gazdasági és részben politikai függetlenségét, önállóságát is.

Harmadik ciklus

Politikai értelemben a legsűrűbb időszak Demszky főpolgármesteri idejében. A Fidesz gyakorlatilag hadat üzent a fővárosnak, leállították a metróberuházást, áthelyezték a Nemzeti Színházat, meghagyva a gödröt a város közepén. Hamar bebizonyították, hogy a város gazdasági önállósága mennyire illúzió, a parlament sorra fogadta el a súlyos hátrányokat okozó jogszabályokat.

A főpolgármester akarva, akaratlanul egy ostromlott vár élén találta magát, ebben az időszakban az ellenzék hatalomban lévő vezérének tekintették. Demszky ekkor erős volt és hiteles, harcolt a városáért. Hitt abban, hogy Budapest ellenében nem lehet országot vezetni, és igaza volt.

1999 nyarán a Demszky stáb úgy döntött, eljött az ideje, hogy a főpolgármester átvegye pártjának vezetését. Az elnöki kandidálás bejelentése nem várt mértékű lelkesedést váltott ki a pártban, a főpolgármester zsúfolt helyszíneken tartotta meg beszédeit (Duna park, Thália, Marcibányi tér).

A pártelnök Demszky hamar szembe találta magát azokkal, akik elkötelezett hívei a szocialistákkal való feltétel nélküli szövetségnek. A stratégia éppen arról szólt, hogy a liberális párt legyen önálló, építkezzen, és ne az legyen fő politikai üzenete, hogy meg kell akadályozni Orbán Viktor hatalomra kerülését. Ne legyen a párt, kritika és fenntartások nélkül a szocialisták szövetségese. A baloldali média hamar megtalálta, szerződött humoristái kikezdték, jelezve, nincs út a szocialistáktól távolodva. Megkezdődött a háttérmunka: Kunczét vissza!

Mindez túlélhető lett volna, akár az üres pártpénztárral együtt is. Demszky azonban elgyengült, nem bírta tovább a konfliktusokat, békét akart.

A sikertelen dabasi időközi választás mellé beütött a hannoveri villamosok története. A szocialisták, szövetségben a Fidesszel, a fővárosi közgyűlésben megszavazták, hogy sok milliárdért használt villamosokat vásároljon a város. A koalíciós partner tiltakozása ellenére, persze. Nem annyira a villamosokkal volt baj, hanem az árukkal. Később hallottam egy rádióinterjút az eladó képviselőjével, aki még évek múltán is őszintén csodálkozott, hogy olyan áron el tudták sütni a leamortizált járműveket. A liberálisok felmondták a koalíciót, megkezdődött a koalíciós felek közti nyilatkozatháború. A főpolgármester egyúttal pártjának elnöke is volt, a szocialistáknak tetszett a dolog. Az SZDSZ korábbi elnökei példásan felsorakoztak Demszky mögé, a média nagyobbik része értette, hogy itt valami disznóság történt.

A pártelnöknek ki kellett volna tartania, a főpolgármester azonban féltette a várost, nem tudta magát rábízni a Fidesz jóindulatára. Demszky akkori állapotát ismerve nem volt más választás, hogy helyes döntés volt-e, az nagyon kétséges. Megint egyszer fontosabb volt minden másnál a város!

Az elnökség vesszőfutássá vált, eltűnt a lehetőség, hogy önálló politikával ki lehessen törni a 3-5 százalékos támogatottságból, a szocialistákkal való “örök és megbonthatatlan” szövetségből.

Demszky rövidesen lemondott, a történtek pszichésen rendkívül megviselték.

A Fidesz-kormány gyakorlatilag kivéreztette a várost. A ciklus félidejében stratégiai kérdést kellett eldöntenie az újból összerakott koalícióban. Azt a kérdést kellett megválaszolni, hogy kormányon marad-e vajon 2002-ben a Fidesz, vagy sem. Amennyiben igen, úgy vissza kell fogni a fejlesztéseket, be kell rendezkedni a hosszú távú túlélésre, hogy működjön a város. Ha kormányváltást valószínűsítünk, akkor tovább kell haladni a fejlesztésekkel, mert úgymond baráti kormány következik, amelyik felfogja, hogy Budapest fejlődése az egész ország érdeke.

Úgy döntött a koalíció, hogy offenzív várospolitikát folytat továbbra is, és azt tartja valószínűnek, hogy a Fidesz 2002 tavaszán elveszíti a választásokat. Így történt, de a főváros elvesztette gazdasági önállóságát, politikailag is kiszolgáltatottá vált.

Negyedik ciklus

Megszületik a metrótörvény, felgyorsul az előkészítés. Akkor még senki nem sejthette, hogy a négyes metró az ellenállás és a siker politikai szimbóluma helyett a bukás szimbólumává lehet. Itt kell szólni az újabban megint előkerült régi lázálomról, az orosz államadósság terhére megvalósítható metróépítés állítólagosan elmulasztott lehetőségéről.

Az orosz államadósság ügye egyike azoknak a fehér foltoknak, melyekről gyakorlatilag semmit nem tudunk, és nem is fogunk tudni. Egy dolog azonban bizonyos, nem Demszky az, aki ennek a mértékéről, felhasználási módjáról, bármiről ezzel kapcsolatban, tudhatna. Sem arról, hogy mire költötték, sem egyébről. Hiteles forrás Horn Gyula, vagy az MSZP korábbi pártpénztárnoka, egyéb “közeli” vállalkozók lehetnének.

A 2004-es Európa parlamenti választás során a főpolgármester a liberális kampány arca, hangja lett. Demszky Európa parlamenti képviselő lett, egyidejűleg először találkozott a jelenséggel, hogy a sajtó, amelyik mindig a tenyerén hordozta, ellene fordult. A horvátországi nyaraló és a terepjáró történet felkorbácsolta az indulatokat. A főpolgármester nyilvánosan kért bocsánatot, lemondott parlamenti képviselőségéről és megint a várost választotta. Ott hagyta a nagyobb jövedelmet, nyugalmat és biztonságot, inkább hazajött várost építeni.

Feltűnt a főpolgármester közvetlen környezetében Mesterházy Ernő, az üzletember és mindenhez értő guru, ezzel párhuzamosan fogyott a levegő Atkári és a korábbi tanácsadók körül. Mesterházy erejét Szilvássy Györggyel való barátsága adta, minden alkalommal szóba hozta e kapcsolatát.

Schneller István távozott, nem győzte tovább a kerületi szocialisták és fővárosi támogatóik nyomulását. A gazdasági szereplőknek régóta szálka volt a szemében ő is, és Atkári is. Nem lehetett üzlettársakat, politikai lobbistákat tisztségekbe nyomni a fővárosi cégeknél. Nem lehetett könnyedén levajazni közbeszerzéseket és szabályozási terveket. Atkári kérlelhetetlen volt. Nem volt hajlandó apró engedményeket sem tenni a politikai népszerűség oltárán, ezzel a hajthatatlansággal maga ellen hangolta a liberális frakciót is. Nem maradt, aki mellé állt volna, Demszky ellökte a kezét.

Nem tudtuk, de ekkor nyílt ki az erkölcsi bukás előszobájának ajtaja.

Demszky már elhatározta, hogy 2006-ban nem indul újra. Ha kitart döntése mellett, szebb emlékeket hagyott volna maga után. Mesterházy azonban minden erejével rábeszélte az indulásra. A főtanácsadó bravúrja volt, hogy az MSZP legfelsőbb vezetésénél elérte, hogy a szocialisták hajlandók voltak ejteni jelöltjüket, Molnár Gyulát és beálltak Demszky mögé. Előbb értesült erről Mesterházy és Demszky, mint maga Molnár Gyula.

Ötödik ciklus

Az utolsó ciklus a bukás és a búcsú időszaka. Hamis, ígérgetős kampány indult el akkor, mikor a kormány már világossá tette a kényszerű megszorításokat. A győzelem után a főpolgármester elvesztette régi önmagát, a liberális várospolitika irányítása Mesterházy Ernő kezébe került.

Sorra jöttek azok az ügyek, melyektől a korábbi Demszky undorral fordult volna el. A 2006-os őszi utcai események után a főkapitány marasztalása, a rendőri fellépések kritika nélküli támogatása. A botrányos, traktorral behajtani tilos táblák kihelyezése, a hangosítás engedélyhez kötése a gyülekezési jog korlátozásával. A közgyűlési hatáskörök megnyirbálása, a kinevezési jogkörök elvonása és a gazdasági döntések átláthatatlanná tétele.

Hagyó Miklós és Mesterházy Ernő ténykedése romba döntötte a fővárosi önkormányzat, és a koalíciót alkotó két párt becsületét és hitelét. Demszky alaptézise visszaköszönt. A szabad demokraták sorsa Budapesten dőlt el.

A fővárosi önkormányzat rendőrségi hírek állandó szereplője, a főpolgármester kerüli a nyilvánosságot, az SZDSZ megszűnt létezni. Demszky és Mesterházy még kitalálta és elnökké választatta Retkes Attilát, Mesterházy még összebarkácsolta az MDF-fel történő választási együttműködést, megadva az utolsó döfést.

Budapest

Budapesten jó élni. Minden olyan állítás, amelyik azt mondja, hogy a húsz év alatt nem történt semmi, egyszerűen hazugság. A város látványosan fejlődött, gondoljunk csak a Bartók Béla útra, Hungária körútra, Andrássy útra, a teljes Nagykörútra, a déli Váci utcára, a megújult Szent Gellért térre, Móricz Zsigmond körtérre, a Combinókra, Millenniumi földalattira, Lágymányosi hídra, Szabó Ervin könyvtárra, Állatkertre.

Budapest a nemzetközi gasztronómia egyik fővárosa, a teraszok és a zene városa. Egész évben világsztárok látogatják, elég felütni bármelyik műsorfüzetet, hogy dúskáljunk a kulturális csemegék tömkelegében. Tavasztól őszig a város a nemzetközi turizmus egyik legkedveltebb célpontja Európában. A Tavaszi és az Őszi Fesztivál, a Sziget olyan események, melyek százezreket vonzanak Budapestre. A Fesztiválzenekar világattrakció.

Budapest szabad és liberális város, az is marad, aki ezt nem tartja szem előtt, az el fog bukni, újra és újra. A hatalmaskodót le fogja győzni a pesti humor.

Epilógus

Demszky sajnos nem vált azzá a politikai személyiséggé, aki lehetett volna. Nem volt elég erős, rosszul tűrte a konfliktusokat, sokszor alkudott meg, utolsó ciklusa felmorzsolta erkölcsi tőkéjét. Politikai felelőssége nem vitatható, de nem vitathatóak el eredményei, amit a városáért tett. Demszky a szabadság követe volt, esküdt ellensége a náci beszédnek és gondolatoknak, szolidáris volt minden kisebbséggel.

A főpolgármester művelt, intelligens ember, európai polgár és gondolkodó. Lehetett volna a liberális párt megmentője, helyette egyik sírásója lett. Demszky Gábor azonban történelmi személyiség, értékelni is majd történelmi távlatból lehet.

Sokszor támadtam őt az utolsó négy évben, alig volt, amivel egyetértettem vele. Sokra tartottam őt, nem ellene lázadtam, hanem érte. Bármi is történt, képességeimtől és erőmtől telhetően meg fogom védeni minden igazságtalan támadás ellen. Percemberkék fröcsögése nem homályosítja el húsz évét a szabad város élén.

Remélem, Miniszterelnök Úr megtalálja a módját, hogy méltó módon búcsúztassa Budapest első, szabadon választott főpolgármesterét. Kérem őt erre!

Hírszerző

Röst János
8800 Nagykanizsa, Alkotmány u. 185.

Hajdu László döntését csütörtökön az MTI-nek azzal indokolta, hogy pártszervezetében megbomlott az egység, ellenséges környezet veszi körül, a döntésekben nem vehet részt és saját párttársai hazugságokat terjesztenek róla.

A politikus – aki 16 évig egyéni parlamenti képviselő volt, húsz éve helyi képviselő és 14 éve polgármester a kerületben – azt hangoztatta: lelkileg baloldali és szocialista marad továbbra is, ám úgy látja: a hagyományos baloldali értékeket nem tudja az MSZP-n belül képviselni.

Elmondta, 2006-ban indult el a “darálás” a pártjában, azóta folyamatos megaláztatások érik. Közölte, 2006 tavaszán a párt budapesti vezetői közül többen egy veresegyházi kocsmában tartott titkos találkozón, az ő távollétében döntöttek a helyi pártelnök és az ő leváltásáról.
Hozzátette: később annyi embert “igazoltak át” a helyi pártszervezethez, ahányra szükség volt a leváltások megszavazásához.

Hajdu László szerint “az MSZP csúfos vereség előtt áll” a kerületben, és ő nem akar ehhez asszisztálni. Mint mondta, ezért döntött úgy, hogy a hagyományos baloldali értékeket képviselve függetlenként méretteti meg magát az októberi polgármester-választáson. (Az MSZP Tóth Imre helyi képviselőt indítja a megmérettetésen.) Jelezte: nemcsak ő, hanem számos más régi párttársa is elhagyta az MSZP-t.

Hajdu László közölte azt is, számos civil szervezet támogatja majd a jelöltségét, és ezek közül az egyik listát, és valamennyi választókerületben jelöltet is állít majd.

Index

Bár a mozgalom csepeli alakuló gyűlése így is több érdeklődőt vonzott, mint manapság bármelyik csepeli MSZP-s rendezvény, a Népszava korábbi információit a mozgalom párttá alakulásáról a felszólalások inkább cáfolták – értesült a Csepel.info.

A rendezvényen – többek között – részt vett a korábban az SZDSZ-ben politizáló Bőhm András, Moskovics Péter, az MSZP-s Gy. Német Erzsébet, a Horváth Gyula alpolgármester mellett jelenleg is csepeli MSZP-frakciótag Kiss B. Mihály és Borsány György, a csepeli MSZP frakcióból már kilépett Polyákné Hajas Ilona és az 1990-1994 között egyedüliként MSZP-s önkormányzati képviselő, de információink szerint a pártból már kilépett Csaba Péter is. A „Szenteczky János-féle” csepeli MSZP-ből több megfigyelő is rátapadt a rendezvényre, így ott voltak Balogh Ilona és Martin Krisztián képviselő-jelöltek is.

„Sokan félnek tőlünk”

Bár jelentős zavart keltettek az MSZP-ben, és sokan félnek tőlük, sokan elgondolkoztak és örülnek az „Új Pólus” megalakulásának – hangsúlyozta nyitóbeszédén Horváth Gyula, Csepel MSZP-s alpolgármestere.

Mint elmondta, ő maga a szociáldemokrata elvek mentén volt 1989-ben a csepeli MSZP alapítója. Most egy mozgalmat indít el Csepelen, melynek sokban hasonlóak a céljai, mint az MSZP-nek, de eszközei mások lesznek. Horváth Gyula kiemelte: elmúlt években nehezen tudott elszámolni szociáldemokrata értékrendjével. Az áprilisi választásokat követően ugyanakkor a jobboldal megerősödött, sőt egyeduralkodóvá vált, ami szerinte nem jó. Véleménye szerint a „kollektíva” bölcsessége többet ér, mint egy ember gondolkodása. Ezért szerinte szükség van jól működő „helyi kollektívákra”, melyeknek erőt kell felmutatniuk a jobboldal „túlhatalmával” szemben.

Az alpolgármester szerint mozgalmának csepeli céljai közé tartozik, hogy Észak-Csepelen végre elinduljon valami, felépülhessen egy látványos új városrész, ahol akár Olimpiát is lehet majd rendezni. Céljaik közé sorolta a városközpont átépítését, a Csepel SC egyes épületeinek felújítását, és uszoda építését. Hangsúlyozta: a Kis-Duna partjára nem lakóparkokat kell építeni. Mint mondta, hamarosan az interneten is indítanak egy honlapot városfejlesztési elképzeléseikről.

A hozzászólók között volt Gy. Németh Erzsébet, aki hangsúlyozta: a csepeli közéletnek szüksége van Horváth Gyulára, és a most alakuló szerveződésre. Csaba Péter, aki 1990-1994 között egyedül volt MSZP-s önkormányzati képviselő Csepelen, keményebb hangot ütött meg. Szerinte az elmúlt nyolc évben „urambátyám picsi-pacsi rendszer” volt Magyarországon. „Nevetségessé váltunk. A magyar baloldal és a liberálisok nem vették ezt észre. Újra kell kezdeni.” – hangsúlyozta.

Balogh András tanár, korábbi iskolaigazgató elmondta: azért lépett ki az MSZP-ből, mert elégedetlen volt a párt működésével. Az MSZP szerinte jelenleg csak retorziókban tud gondolkodni, ezért az új mozgalomnak meg kell keresnie az embereket, és egyéb érdekcsoportokat. „Nem lehetünk MSZP ellenesek” – hangsúlyozta. Balogh szerint sokan ma azt hiszik, hogy csak az MSZP trükkje az új pólus. Mozgósító erejű feladatokat, témákat kell találni. Korábban is mozgalmi módszerek kellettek volna, el kellett volna menni az emberekhez, de a kerület vezetése ezt elhanyagolta, nem volt közvetlen kapcsolat az emberekkel. Mint mondta, világos, konkrét célok kellenek, és ehhez kell mozgósítani a lakosságot.

A volt SZDSZ-es Bőhm András elmondta: soha nem volt szocialista, de hitt a demokráciában. A vereséget megérdemelték. Jogos volt a kritika, hogy az országban korrupció uralkodott. Azt is tudták, hogy Demszky politikája nem vezet majd jóra. De nem mindenki volt korrupt. „Az én pártom már megszűnt” – hangsúlyozta, de azt nem tudja, hogy az MSZP milyen állapotban van. Bőhm András szerint jogos az elszámoltatás is. Az elszámoltatás azonban nem lehet leszámolás. Szerinte ugyanis mindenféle indoklás nélkül rúgnak ki embereket, és a félelem egyre nő Budapesten és az országban.

Csepel.info

– A párt még mindig „stand by” üzemmódban van, nyitottak vagyunk bármilyen ötletre – mondja a párt egyik első embere. – De az mégsem járja, hogy néhányan elvárják tőlünk, léptessük vissza a minden fórumon, hivatalosan megválasztott emberünket, aztán meg majd lesz valami. Akadt rátermett, civil jelölt, aki nemet mondott, másik meg feltételeket szabott: például, szívesen összeállítaná a listánkat – nélkülünk. Bizonyos körök Kuncze Gábort nyomják, de hozzáteszik, a szocikból nem kérnek. Csak a lista kell. Ez hogyan lehetne felvállalható kompromisszum? Mi kampányolunk, gyűjtjük az ajánlószelvényeket, befutó helyeket viszont nem tudunk adni senkinek?

A párt azt követően próbált civil jelölt után nézni, hogy kiderült, a Lehet Más a Politika nem fog beállni semmilyen szocialista jelölt mögé. Ám jelenleg úgy fest, a Fidesz (Tarlós István személyében) és a Jobbik (mely csütörtökön nevezi meg jelöltjét) mellett az MSZP és az LMP (várhatóan Jávor Benedek lesz a befutó) is pártembert fog indítani.

– Nem alakult ki olyan széles, öngeneráló civil összefogás, amelynek eredményeképpen felállt volna egy pártok feletti jelölt – nyilatkozta a 168ora.hu-nak Horváth Csaba. A jelenlegi szocialista jelölt egyben budapesti elnöke is a pártnak. Bár sokan új posztját azzal magyarázták, majd ez lesz a fájdalomdíj, ha az MSZP mást indít Budapesten, Horváth szerint megválasztásával épp megerősödött, hiszen elismerték korábbi munkáját, nagyobb bizalmat kapott.
Forrásaink szerint a keresgélés a kongresszust követően, legkésőbb a rendkívüli parlamenti ülésszak végéig lezárul.

168óra online

Az Index Képviselő Funky blogja rámutat: a helyreigazítási kérelemben az oktatási államtitkár neve hibásan, egy n-nel szerepel, holott az államtitkár asszony két n-nel írja a nevét. (A helyreigazításban eredetileg még jól szerepelt a név – mondta viszont az Indexnek Dobi Ágnes, a kérelem szerzője.) A helyreigazítási kérelemben e mondat közlését is kérik: “A jogsértő anyag eltávolításán túl, elnézést kérünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium oktatásért felelős államtitkárától.” A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban azonban nincs oktatásért felelős államtitkár, ilyen a Nemzeti Erőforrás Minisztériumánál van.

A sajtóreferens aláírásában szereplő HEFMI rövidítésű intézmény sem létezik, NEFMI viszont van.

A Hírcsárda a következőket jelentette meg honlapján:

Helyreigazítás

Tisztelt Hírcsárda.hu olvasók, barátaink! Szerkesztőségünk életében eljött az a pillanat, amikor be kell látnunk: hibáztunk!

Portálunk, felelőtlenül egy olyan állítást fogalmazott meg, amely az alapos kutatói munka hiányában, sajnos – a valós tényeket nélkülözve – tévesen került közlésre! Ez nem csak nekünk, hanem minden internetes médium számára intő példaként kell szolgáljon. Kérjük, figyeljenek oda! De tényleg figyeljenek oda!

Azonban jeleznénk, hogy amennyiben kormányzati szervektől kapnának hivatalosnak tűnő reklamáló levelet, úgy kizárólag a gov.hu-s és a mo.korm.hu-s emailcímekről érkezőket fogadjanak el.

Vigyázzanak: a citromail.hu, freemail.hu, és t-online.hu címek megtévesztőek lehetnek. Előre is köszönjük minden olvasónknak a megértését, és kérjük alaposan olvassák el a lenti sorokat.

Üdvözlettel: hircsárda.hu

Tisztelt Szerkesztőség!

Hoffman Rózsa a focipályán is engedne buktatni címmel megjelentetett anyag az első szótól kezdve az utolsóig hamis tényállítás, ugyanis önök idézőjelben adtak közre egy, az államtitkár által soha el nem mondott szöveget. Az idézőjel használatával azt sugallták, hogy az államtitkár szavait szó szerint idézik. A megtévesztést fokozza, hogy illusztrációként egy létező – megjegyzem szerzői jogi védelem alatt álló – parlamenti ülésen készült képet manipuláltak. A fotó tulajdonosától az Index főszerkesztőjének tájékoztatása szerint a hircsarda.hu nem kért, és értelemszerűen nem kapott engedélyt a felhasználásra, tehát a szövegtorzításon túl ezzel is jogsértést követtek el. Ismételten a leghatározottabban felkérem Önöket, hogy az írást haladéktalanul távolítsák el.

Üdvözlettel:

Dobi Ágnes
a HEFMI Oktatási Államtitkárságának sajtóreferense

Az alábbi helyreigazítás közzétételét kérem:

A hircsarda.hu Hoffman Rózsa a focipályán is engedne buktatni címmel megjelentetett írásában megtévesztő módon, szó szerinti idézetként adott közre egy, az államtitkár által soha el nem mondott szöveget. A jogsértő anyag eltávolításán túl, elnézést kérünk a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium oktatásért felelős államtitkárától.

168óra online

Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányrendelet szerint a központi államigazgatási szervek és területi, helyi szervei, valamint a kormány általános hatáskörű területi államigazgatási szerve, továbbá a Magyar Honvédség katonai szervezetei és a katonai igazgatás területi szervei által feladatuk ellátása során használt középületekben a Magyar Közlönyben közzétett szöveggel, a szerv vezetője által meghatározott méltó és a középület sajátosságainak megfelelő jól látható helyen ki kell helyezni a nyilatkozatot.

A dokumentum szerint a kormány a rendeletet a nyilatkozat jelentőségére és az alkotmányban foglalt rendeletalkotási jogára figyelemmel hozta meg. A kormányrendelet a közzétételét követő napon lép hatályba.

A nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, amelyet Orbán Viktor mellett a fideszes Lázár János, a kereszténydemokrata Semjén Zsolt és Harrach Péter nyújtott be, június 14-én fogadta el az Országgyűlés 260 igen, 66 nem szavazat és 46 tartózkodás mellett. A Fidesz és a KDNP igennel szavazott, nemmel voksolt 50 MSZP-s, egy jobbikos (Novák Előd) és 15 LMP-s politikus. A Jobbik testületileg tartózkodott.
HIRDETÉS

“Legyen béke, szabadság és egyetértés” mottóval kezdődő politikai nyilatkozattal az Országgyűlés kinyilvánította: az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született, amellyel a magyarok egy új rendszer, a nemzeti együttműködés rendszerének megalapításáról döntöttek.

A nyilatkozat kitér arra: a magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy “elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét”.

A dokumentum elfogadásával az Országgyűlés meggyőződését fejezi ki, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében megtestesülő összefogással “képesek leszünk megváltoztatni Magyarország jövőjét, erőssé és sikeressé tenni hazánkat”, ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat.

Az LMP már nyilatkozott a rendeletről:ez viccnek is durva lenne. Első hallásra nem is hittük, hogy igaz lehet – írják közleményükben. Ez a kormányzati szándék a 20. századi magyar történelem legrosszabb korszakait idézi.

Népszabadság

A kifüggesztés ellen létrejött csoport a Facebookon.

A kulturális nemzetpolitika

Nemzeti kultúránk helyzete és jövőképe

„A virág elfáradt már szagosodni.
Unta,
hogy mifenének tettük asztalunkra.
S igyekezett árnyékot vetni,
nagyobbat, mint a kertben
s elfáradt, mikor nem néztünk oda.
De észrevettem.”
József Attila: Kultúra

A kultúra minden társadalom, minden nép legnagyobb kincse. Az emberek nem élhetnek a kultúrán kívül, a kultúra az emberi lét formája. Egy nép világban elfoglalt helyét, elfogadottságát, az iránta tanúsított tiszteletet kultúrájának értékével, kisugárzási erejével mérik, ezért a kultúra ápolásában, szellemi és anyagi gazdagságának és nyitottságának gondozásában a korszerű hazafiság jut kifejezésre.
Azokban az országokban, amelyek figyelmüket a jövőre és a nemzeti kultúrájukra váró kihívásokra összpontosítják, az ezzel kapcsolatos beruházások előkelő helyet foglalnak el a társadalmi és állami kiadások sorában. Nem egyirányú, vissza nem térülő adományokról van itt szó. Ellenkezőleg – a kultúrával kapcsolatos beruházások a legmegalapozottabb, gazdaságilag legkifizetődőbb beruházások közé tartoznak.
Napjainkban azonban a szegénység megsemmisítő hatással van a kultúrára, megfosztja azt életadó erőitől, rangjától.
Ahol az állam nem működik, a gazdasági élet pedig haldoklik, ott a kultúra lényegében megszűnik létezni. Az értelmiség elhallgat, a katedrák kiürülnek, a művészet prostituálódik.
A világban létező számos társadalmi megoszlás mellett egyre határozottabban körvonalazódik – a szegények és gazdagok megoszlásán kívül – egy új egyenlőtlenség: vannak, akik hozzájutnak a tudáshoz, a kultúrához, és vannak, akiknek ez nem jut osztályrészül, következésképpen marginalizálódásra, másodrendűségre ítéltetnek. A fiatal nemzedékek világszerte értik ezt, tanulási kedvük ezért soha nem tapasztalt méreteket öltött, és állandóan növekszik.
Sok félreértés és tévedés származik a kultúra kétféle értelmezéséből: az angolszász, különösen az amerikai, valamint az európai kultúraértelmezés különbözőségéből. Nagyon leegyszerűsítve ezt mondhatjuk: az amerikai felfogás szerint a műalkotás emberi munka terméke, e munka értékét pedig a befogadó a vásárlás aktusával vagy annak elutasításával mondja ki, Európa viszont a műalkotást az ihlet gyümölcsének tartotta, olyan dolognak, amely a sacrum elemeit tartalmazza, a piaci érték tehát másodlagos szerepet játszott. A globalizáció terjedésével egyre nagyobb teret nyer az első, az angolszász változat. A kétféle kultúramodell közötti különbség nem csupán filozófiai természetű, e különbségnek gyakorlati következményei is vannak.
A planetáris kultúra termékei – a filmek, sorozatok és más televíziós programok, a szórakoztató és komolyzene, az irodalom, a festészet stb. – azért vannak jelen, mert ez a korporációknak és monopóliumoknak mesés hasznot hoz. A globalizáció három nagy felfedezést hozott: a kultúra, az oktatás és az információ nagyszerű üzletté válhat. Történik mindez hatalmas méretekben – míg ugyanis a XX. század elején a tömegtársadalom jött létre, jelenleg a tömegtársadalom planetáris társadalommá alakulását éljük, miközben a tömegkultúra planetáris méreteket ölt. Az univerzalizáció jelensége ugyan előrelépést jelent az emberiség számára, ám egyúttal alattomos rombolómunkát is végez. Az egységes világcivilizáció a múlt nagy civilizációit alkotó kulturális források rovására, azok elkoptatása, elhasználódása árán valósul meg. Ez a fenyegetés a szemünk láttára elterjedő tömegkultúrában ölt testet. A világ minden táján megtalálhatók ugyanazok a rossz filmek, játék automaták, műanyag vagy alumínium rémségek, a nyelv torzulásához vezető propaganda.
Az emberiség nagy tömegei azzal, hogy elérték a fogyasztói kultúra bizonyos szintjét, meg is rekedtek egy szubkultúra szintjén.
A világban kialakult új kommunikációs helyzetben a mai ember már nem csupán egyetlen kultúrával, saját nemzeti kultúrájával érintkezik, hanem több tucatnyi más, gyakran nagy és gazdag kultúrával, s ezért állandóan választhat, sőt választania kell, annál is inkább, mivel az emberi elme befogadó és percepciós képességének megvannak a maga áthághatatlan korlátai. A romboló hatás hagyományainkra, nemzeti kultúránkra nézve talán még nem helyrehozhatatlan.
Az univerzális kultúra szerepének növekedésével, s éppen ez a tendencia fogja a XXI. századot jellemezni, megnövekednek nemzeti kultúránkkal kapcsolatos kötelezettségeink. A megkönnyített és korlátozásmentes kommunikáció világában, abban a térben, amelyet ma hatalmas és dinamikus kultúrák igyekeznek megtölteni, csak rugalmas, alkotó és gazdag nemzeti kultúrának van esélye a fennmaradásra és arra, hogy betöltse azt a szerepet, amelyet hazája, Európa és a világ vár el tőle.

Nemzeti kultúraépítés – nemzeti színjátszás

Küldetésünk, hogy az emberi szellem igaz, és jó értékeit hirdessük a legerőteljesebb hatással az egyéni, és nemzetlélek fejlődésére.

Ennek érdekében kell színházainkat olyan fejlődési pályára állítanunk, melynek iránya a színházi kultúra egyetemes fejlődési irányába mutat, és természetes középpontjában a színész áll; az a színész, aki egyéni művészi ambícióit, művészetében való kiteljesedését képes társulata céljaival összhangba hozni. Ugyanakkor a fejlődés csak a Színház valamennyi munkatársának közös erőfeszítésével és együttműködésével mutathat abba az irányba, mely irány lehetővé teszi, hogy a nemzet polgárainak kötelező áldozatkészségét ne zsákmányolhassa ki sem az értéktelen, olcsó eszközökkel élő szórakoztatás, sem a dilettantizmus, sem puszta üzleti törekvés.
A színigazgatóknak kötelessége, hogy a magyar színházművészet színvonalát, úgy a műsornak gondos és céltudatos megválasztását, mint pedig a színpadi kiállítás, és az előadás művészi formáinak tökéletesítése által emeljék és a reájuk bízott nemzeti, és keresztény kultúrát elhivatottságukkal a mai idők szellemének megfelelően, teljes erejükkel szolgálják.

„Meg kell vallani, hogy mindeddig a magyar játékszín inkább a többi európai nemzet szokását követte, melyek szintén egymástól tanultak, s azért semmi eredeti nemzetit nem mutathatott; mind azért, mivel a társaságokat gyenge erő táplálta, mind azért, mivel a háborús idők miatt a csendes nemzeti léleknek magára inkább figyelmezni, és sajátjait kifejtegetni nem lehetett. Most tehát, mikor az európai nemzetek között a nemzeti érzés sokkal tüzesebben lángol, ideje volna annak is, hogy nemzetünk ezen közmulatságok nemében maga karakterére, országunk alkotmányára, és a tulajdon nemzeti szokásaira inkább figyeljen, és a játékszíni előadásokat úgy alkalmazza, hogy ezek a magyart, mint magyart különösen illessék. Emiatt talán nem lesz felesleges dolog a tudós hazafiakat, akik a teátrumi játékok készítésére vonzódást éreznek, a következőkre emlékeztetni:

1. Hogy játékaik tárgyait a magyar históriából válasszák.
2. A kidolgozást úgy alkalmazzák, hogy abban az eleven nemzeti lélek kitündököljön.
3. A nemzet polgári alkotmányát, s a hazát szeretni tanítsák.
4. A régibb nemzeti szokásokat felélesszék, s kellemesen megismertessék.
5. A nemzeti tökéletesedést, a nyelv dolgában is, minden tehetséggel előmozdítsák.

Kell-e a magyarnak teátrum? A kérdésre a következő okok felelhetnek:

1. Nemzetünk Európában megtelepedvén, ugyan az európai szokásokat megkedvelte, s az élet kellemességeit, egyéb szomszéd nemzetek módja szerint nevelni megszokta. Mivel pedig minden európai nemzet, a közönséges mulatságokra teátrumi játékot választott, illendő a magyar nemzetnek is, ezen csinosodás útján versenyt futni.
2. A teátrumi darabok, elmés és tudós férfiak munkái, és a széptudományok ágában különös helyet foglalván, a nemzeti nyelv csinosodását hathatósan eszközlik.
3. A közönséges életnek finomabb szokásait, s a kiművelt nemzetek díszesebb életrendjét közönségesebbé tehetik, s a durvaságokat kiirthatják.
4. A tanulatlan, közönséges rendű embereket, mintegy érezhetetlenül oktatva nevelhetik.
5. A nemzeti nemes érzést éleszthetik és megerősíthetik. Mind ezekre nézve, ha az egyes személyek önnön tökéletesítésén szorgalmasan dolgoznak, vajon nem méltó-e, hogy a magyar nemzet nagyjai és az ország atyjai, úgy, minden jurisdictiók is teljes buzgósággal azon legyenek, hogy a nemzetet is teljes buzgósággal azon legyenek, hogy a nemzetet ezen kellemes módon neveljék és tökéletesítsék.”
(Kultsár István, 1819)

„Az, hogy a kultuszminisztériumot annak mindenkori vezetője, mint apolitikus tárcát kormányozza, főleg az illető miniszternek temperamentumától, impulzivitásától, egyszóval egyéniségétől függ. Ez azonban csak esetleges, és épp ezért a személyes garanciák mellett objektív, organizatórikus garanciákat is kell keresni, lehetőleg elkerülendő annak a veszélyét, hogy a kultúrpolitika a pártok váltakozása közben ide-oda cibáltassék. Ha már kölcsönvettük Angliától a parlamentáris rendszert, úgy azt a maga egészében, mint organikus egységet kell átvennünk. Nem szabad tehát alkotmányjogi részénél megállnunk, hanem a közigazgatási jog területén is magunkévá kell tennünk, és be kell vezetnünk az autonómiák, önkormányzatok (…) módszerét.”
(Gróf Klebelsberg Kuno, 1925 október 20.)
A nemzet csak úgy felelhet meg saját fogalmának, a maga sajátos küldetésével csak úgy járulhat tehát hozzá az emberiség közös kultúrkincsének a megalkotásához, ha korlátozza idegen szellemi termékek befogadását, és önálló szellemi teljesítmények létrehozására vállalkozik. Értékeinknek a múltba, a tetteinknek a jelenbe, céljainknak a jövőbe kell mutatniuk.
Magyarország – kultúrnemzet

A magyarság nemzeti létének alapja a kulturális önazonosság és anyanyelvi kultúrájának megőrzése, erősítése. Magyarország esetében – szemben az államnemzetként meghatározható országokkal – az állam és a nemzet fogalmak nem esnek egybe. E tényként kezelhető körülményből fakadóan a nemzeti identitás alapköve a kulturális identitás, az államnemzeti helyett a kultúrnemzeti lét. A magyar államnak a magyar kultúra – magyarországi és Magyarországon kívüli – támogatása során szerepvállalását ehhez mérten kell kialakítani és politikáját érvényesíteni. A kulturális nemzetpolitika alapja tehát a magyar nemzeti kultúra művelésének, hatóereje bővülésének elősegítése. Ennek sikeressége mozdíthatja elő a nemzeti identitás, a társadalmi, közösségi és gazdasági együttműködések erősödését. A közös magyar kultúra a nemzeti együvé tartozás érzésének, a közös nemzettudat kialakulásának egyetlen tartós eredményt ígérő eszköze. Mindezeken túlmenően a kulturális nemzetpolitikát azon felismerésnek kell áthatnia, hogy a művészetek gyakorlása, a magyar és egyetemes kultúrkincs megismerése, befogadása a tartalmas és teljes emberi létezés alapvető szükséglete.

a/ A mintaadó kulturális politika

Az eddigi politikai hatalomgyakorlók neoliberális társadalomszervező ideológiája csődöt mondott, kiüresedett, társadalmi bázisa nagyrészt összeroppant. Alapvető nemzeti érdek, hogy olyan új kohéziós erő lépjen a helyébe, mely biztos és időtálló kereteket ad a társadalmi együttműködéshez, a közösségi létezéshez és cselekvéshez. Ha az állam vonzó gondolatiságot, mintát sugároz és megteremti a társadalmi folyamatokba való bekapcsolódás lehetőségét, akkor a jelenlegi indulati energiák jórészét a nemzeti ügyek szolgálatába állíthatja ahelyett, hogy azok a társadalmi és értékválság további mélyülését eredményeznék. Az ilyen, értékorientált változás alappillére a kulturális szféra. Az állam felelőssége abban áll, hogy a közösségi források felhasználása során e szempontokat mind gondolatiságában, értékválasztásában, mind pedig a kulturális ágazat szervezeti működésében érvényre juttassa.
A közös kulturális identitást kell tehát a közös, nemzeti cselekvés alapjává tenni. Ez a magyar-magyar együttműködés bázisa.

b/ A kormányzati struktúra szerepe

Az államnak a kormányzati struktúra szervezeti kialakításakor számításba kell vennie, hogy a jelképes lépéseknek meglegyenek a gyakorlati vonatkozásai is. A nemzeti gondolatot fontosnak érzők számára ugyanis lelki visszaigazolást jelenthetnek a jelképes aktusok, ugyanakkor azok – az ilyesmire nem fogékonyakban – visszatetszést is kelthetnek. A cél tehát az, hogy a nemzeti gondolat és elkötelezettség eredményes cselekvéssel párosuljon. Ha egy kormányzat azt vallja, hogy a gazdaság, az ország talpraállításának záloga a munka, akkor vallania kell azt is, hogy a nemzet megerősödésének záloga az együttműködés, a közös cselekvés. Ha egy az ország – eggyé válhat a nemzet is. Ha azonban nincs nemzeti szolidaritás, akkor nincs társadalmi szolidaritás sem.

A társadalmi szolidaritás és a nemzeti szolidaritás gondolatát össze kell kapcsolni és szervezett, intézményes keretek között kell támogatni, erősíteni. A mindenkori kormányzatnak a kultúra szerepére és hatásaira tekintettel gondoskodnia kell arról, hogy szervezetileg is kapcsolódhasson az egyes társadalmi folyamatokhoz, sajátos eszközeivel elősegíthesse azok eredményességét. Etekintetben az államnak a szervezeti összehangoló, koordinációs feladatai vannak. Tudatosítani kell, hogy a nemzetstratégiai, nemzetpolitikai kérdések összekapcsolódnak, illetve azok megoldása nem csupán állami, hanem társadalmi cselekvést is igényel. Az államnak tehát ösztönöznie, támogatnia kell a kulturális terület és a közösségi, civil szféra kapcsolatépítését is.

c/ A kulturális nemzetpolitika elemei

A magyar kulturális örökség és a kulturális élet sokszínűsége, szabad működése nem viseli el a vélemény- és látásmód kényszert. A művészeti élet egyes területein is megmutatkozó, de látványosan az ágazati szabályozásban és irányításban jelentkező válságjelenségek okai éppen a szabad működést gátló, szűk csoportérdekek érvényesítésében ragadhatóak meg. Ezek a megcsontosodott, a szocialista időkben gyökerező érdekviszonyok nemcsak a művészeti élet megújulásának, hanem a művészeti élet társadalmi funkciói betöltésének is a gátjaivá váltak. A kulturális nemzetpolitikának nem valamely szemlélet vagy ideológia hegemóniáját kell elősegítenie, hanem módot adnia az egyes eltérő művészeti törekvések szakmai és társadalmi támogatottsággal arányos érvényre juttatására. Ezzel a jövőben kiküszöbölhetőek azok a szűk – de közvélemény előtt általánosként megjelenített – kulturális véleménymonopóliumok, melyek mindezidáig ellehetetlenítették a magyar művészeti struktúra tényleges megújítását.

Az államnak el kell fogadnia a közérdekkel összhangban álló, a politikai felelősségen nyugvó kormányzati politika és a szakmai struktúrák képezte egyensúlyt. Nem avatkozhat közvetlenül művészeti folyamatokba, de nem folytathat sematikus mérőszámokon alapuló, automatikus támogatási politikát sem. A kulturális nemzetpolitikának állandó elemei a magyarság kultúrnemzeti voltából, a kultúra, a művészetek mintaadó, érték- és mintaközvetítő szerepéből fakadó, továbbá a kultúrmissziós és kultúrdiplomáciai feladatok meghatározása. Ezen elemek tartalommal való megtöltéséből rajzolódhat ki az az értékrend, mely a kulturális nemzetpolitika támogatását élvezi.

Az állami szerepvállalás eszközei a kulturális nemzetpolitikában
I. Előadó-művészet

a/ A jogalkotási politika és a támogatási politika

A jogalkotási politikával összefüggésben nem kerülhető meg az állam alkotmányos szerepe a jogi keretek kialakítása során. Az államnak ugyanis alkotmányos kötelezettsége a művészeti élet szabadságának támogatása és tiszteletben tartása. Ez olyan szakmai intézményrendszert igényel, mely demokratikus elvű, biztosítja az önkormányzatiság, az önrendelkezés és az önigazgatás jogszabályi keretek közötti megvalósulását. Az állam nemzeti és az azzal összhangban álló kulturális politikai feladataival kapcsolatos politikai felelősségének, valamint a művészeti élet szabad működésével kapcsolatos alkotmányos követelményeknek egyensúlyban kell lenniük. Ennek módja a fentiek figyelembevételével meghatározott szervezeti működési modell kialakítása, továbbá a feladatok, hatáskörök és jogkörök pontos meghatározása. A meghatározás során egyértelműen el kell határolni az állami, a fenntartói és a szakmai kompetenciákat.

Az államnak a támogatási funkciója gyakorlása során szakmapolitikai elveit világossá kell tennie és a művészeti élet szabadságát minden tekintetben tiszteletben kell tartania. Téves az a jelenlegi törvényi megközelítés, mely a fenntartói támogatáshoz arányosítja a központi támogatást. Ez ugyanis azt feltételezi, hogy a fenntartói támogatás kizárólag annak kultúra iránti elkötelezettségétől függ, nem pedig a mindenkori költségvetési helyzetétől. Ezen túlmenően pedig a rendszer nem értékeli az érintett művészeti szervezet tényleges művészeti és működési teljesítményét. Az állam alapvető feladata, hogy folyamatosan tudatosítsa és érvényre juttassa a támogatásának alapmegfontolásait. Ezek nem merülhetnek ki az egyébként lényeges mutatószámok (előadásszám, bemutatószám, nézőszám) kritikátlan, más szempontokat figyelmen kívül hagyó, automatikus alapulvételében. Az ilyen sematikus egyszerűsítés sem az állam kultúrpolitikai feladatait, sem a minőségbiztosítással összefüggő szakmapolitikai elveket nem engedi érvényre jutni. Ez pedig rövid távon is torzulásokat eredményez. Az állami támogatások a művészeti intézményrendszer tekintetében nem alanyi jogú juttatások, hanem a területet érintő nemzeti érdekek, a közérdek érvényre juttatásának eszközei. Az állam ezen érdekeket nyilvános támogatáspolitikai elvei és gyakorlata során juttatja érvényre.

Az államnak a jelenlegi szervezettámogatási gyakorlattal szemben a művészeti tartalomszolgáltatási támogatás elvére kell áttérnie. A támogatott művészeti szolgáltatások (produkciók) vállalásnak megfelelő voltának, a közpénzek támogatási célnak megfelelő hasznosulásának ellenőrzésére pusztán a pénzügyi utóellenőrzés nem elégséges. Létre kell hozni és folyamatosan megújítani az állami támogatásokkal árintett előadó-művészeti kör művészeti minőségbiztosítási rendszerét. Ez szakmai önigazgatási feladat.

Az államnak a nemzetpolitikai céljainak megfelelően meg kell határoznia a nemzetközi, különösen a Kárpát-medencei magyar kulturális missziós tevékenységének koncepcióját és annak megvalósításához anyagi és koordinációs támogatást egyaránt nyújtania kell. A kultúrmissziós állami feladatokban való – meghatározott feltételrendszerű – aktív szerepvállalás a művészeti intézmények tekintetében támogatási elvárásként fogalmazható meg.

Az állami szerepvállalás, a támogatási politika szempontjai nem lehetnek továbbá függetlenek a kultúra társadalmi hatásmechanizmusaitól. Ezek sajátosságaiból következik, hogy a kulturális-művészeti produktumok, a művészeti intézményrendszer működése nem független attól a társadalmi-politikai közegtől, melyben létezik és hat. Ennek megfelelően az állam kötelessége és felelőssége, hogy biztosítsa a művészeti terület más szférákkal való intézményes kapcsolódás lehetőségeit, és azok tartalommal való megtöltését követelményként fogalmazza meg. E körben kiemelendő az állami közoktatási és a közművelődési intézményrendszer, melyekkel az előadó-művészeti szervezeteknek intézményes, modellszintű kapcsolatrendszert kell kiépíteniük. Az államnak gondoskodnia kell arról, hogy az ehhez szükséges koordinációs tevékenységnek meglegyenek a központi kormányzati szervezeti feltételei.

b/ Az előadó-művészeti infrastruktúra

Az államnak fel kell mérnie és összegeznie kell azt az infrastrukturális állományt, melyet a támogatáspolitikája érint. Ennek ismeretében meg kell határoznia azokat a szabályokat és feltételeket, melyek alapján az intézményfenntartói funkció gyakorolható. Meg kell határozni azokat a követelményeket, melyek teljesítése esetén a fenntartó e minőségében állami támogatásra tarthat igényt. A fenntartó kötelessége a művészeti intézmény funkcionális működőképességének biztosítása, a létesítményüzemeltetés, karbantartás, felújítás. A fenntartónak kell gondoskodnia arról, hogy az intézmények személyzeti, műszaki feltételei, működési hatékonysága alkalmasak legyenek a rendeltetésszerű működésre, a művészeti tevékenységhez kapcsolódó állami és nem állami támogatások, források bevonására.

A fentiek szerint elvárássá kell válnia annak, hogy az egyes állami, önkormányzati fenntartású művészeti intézmények is hangsúlyt fektessenek gazdasági kapcsolatrendszerük bővítésére, saját bevételi forrásaik növelésére. Ennek érdekében elő kell segíteni az érintett intézmények támogatói, szponzorációs és gazdasági alapú együttműködési modelljeinek kimunkálását és gyakorlati alkalmazását. Ezen túlmenően az erőforrásaik hatékony kihasználása és a szakmai-művészeti kapcsolatrendszerük bővítése érdekében erősíteniük kell az egymással való kooperációt (fesztiválok, szakmai fórumok, vendégjátékok stb.).

Az államnak a rendelkezésére álló eszközökkel elő kell mozdítania a művészeti közösségi (társulati) alkotómunka, az alkotóműhelyi működés feltételeinek, illetve a magyar színházi infrastruktúra rendeltetésének megfelelő megőrzését, bővítését. Ennek érdekében a támogatáspolitikai védelmet kell nyújtani a nemzetpolitikai feladatokat vállaló előadó-művészeti intézményhálózat szolgáltatásainak biztosításához.

c/ A szakmai önigazgatás szervezete

A szakmai demokratizmus kiküszöböli az egyes szakmai csoportérdekek túlreprezentáltságát, a művészeti megújulási folyamatok érdekalapú elfojtásának lehetőségét. Az önigazgatásnak és a szakmai önrendelkezésnek különösen a minőségbiztosítási és a nyilvántartási rendszer kimunkálásában, működtetésében, továbbá a szakmai hivatásgyakorlási irányelvekben és a képzési kérdésekben kell érvényre jutniuk. A létrejövő struktúrának alkalmasnak kell lennie a nemzetpolitikai, a kultúrpolitikai és szakmapolitikai megfontolásoknak a közérdeknek megfelelő összehangolására. A minőségbiztosítási rendszer megalkotása, működtetése és folyamatos megújítása során a köztestületnek meg kell határoznia az egységes szakmai értékelési szempontrendszert és szakmapolitikai javaslatokat kell kidolgoznia az állam támogatási és jogpolitikájához kapcsolódóan. Ennek keretében ki kell munkálnia az egyes művészeti szolgáltatások kategóriáit, javaslatot tenni azok támogatási arányaira. A kamarának szerepet kell kapnia művészeti iskolarendszerű és egyéb művészeti képzés, illetve a kapcsolódó képzések (kulturális menedzser, művészeti kiegészítő speciális képzések stb.) rendszerének kimunkálásában.

Az államnak biztosítania kell e körben a demokratikus elven működő hivatásrendi kamara köztestületi formában való létrehozatalát. Ennek elmaradása esetén a művészeti szabadság elvének érvényesülése, a közpénzek hatékony és átlátható felhasználása, a szakmai demokratizmus, a folyamatos művészeti-szakmai megújulás egyidejűleg, egyszerre nem biztosítható. A kulturális nemzetpolitika érvényesülése érdekében a határon túli magyar művészek és művészeti szervezetek számára a külső tagság intézményét is létre kell hozni.

A kamara lehetőséget ad a szakmai álláspontok ütköztetésére, a szakmai és gazdasági érdekek összehangolására, és szakmai legitimitására tekintettel hiteles visszacsatolást nyújt az államnak a kulturális, azon belül a támogatási és jogpolitikája tekintetében. Létével és működésével rendszertani ellensúlyt képez, ugyanakkor törvényes kötelezettségei teljesítésével, szakmai partnerként hozzájárul a művészeti területet érintő közérdek érvényre jutásához.

Székesfehérvár, 2010. május 9.

Magyar Teátrumi Társaság

Csokonai Színház, Debrecen Nemzeti Színház, Győr
Igazgató: Vidnyánszky Attila, Igazgató: Nagy Viktor
a Magyar Teátrumi Társaság elnöke a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke

Vörösmarty Színház, Székesfehérvár Szigligeti Színház, Szolnok
Igazgató: Vasvári Csaba Igazgató: Balázs Péter
a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke

Katona József Színház, Kecskemét Petőfi Színház, Veszprém
Igazgató: Cseke Péter Igazgató: Oberfrank Pál

Hevesi Sándor Színház, Zalaegerszeg Turay Ida Színház
Igazgató: Besenczi Árpád Igazgató: Darvasi Cecília

Jókai Színház, Békéscsaba Kvártélyház Szabadtéri Színház
Igazgató: Fekete Péter Ügyvezető igazgató: Tompa Gábor

Petőfi Színház, Sopron Cervinus Teátrum, Szarvas
Igazgató: Darvasi Ilona Művészeti igazgató: Gergely László

Mozaik Művészegyesület Mandala Dalszínház
Elnök: Szűcs Gábor Elnök: Dobos László

Goldmark Károly Művelődési Központ
és Balatoni Színház
Igazgató: Csengei Ágota

Csendrendeletet vezetne be az erzsébetvárosi önkormányzat. Ha a pénteki ülésen elfogadják az előterjesztést, a kerület minden üzletének és szórakozóhelyének be kell zárnia éjfélkor, és legközelebb reggel hatkor nyithatnak ki. A rendelet alól az éjjel-nappali boltok és videotékák sem kivételek. A tervezet lakossági fórumon született. Gergely József alpolgármester a lakók panaszait próbálta összeegyeztetni a helybéli vendéglátósokból alakult Élő-Erzsébetváros Egyesülettel.

Lakók vs. romkocsmák

Amennyiben elfogadják, a rendelet már július 1-jével hatályba lépne. A hatodik kerületben is tervezett szabályozás nál is keményebb rendelet egyetlen kivételt ismer: szilveszter éjszakáján nyitva maradhatnának a helyek. A kerület úgy időzítette az előterjesztést, hogy arról a nyár előtti utolsó ülésen szavazzanak. Így ha elfogadják, legközelebb ősszel foglalkozhatnak a tiltakozásokkal és a módosítási javaslatokkal.

A rendeletet megalkotója, Gergely József MSZP-s képviselő azzal érvel, hogy a vendéglátóhelyek ugyan meghatározzák a környék hangulatát, de működésük a lakók kárára megy. Az önkormányzat az este 10 és a reggel 6 közti intervallumban rendelkezhet a terület törvényes működéséről, ezért Gergely szerint kompromisszumos megoldás, ha csak éjfélkor záratja be a helyeket.

A csendrendelet minden egyes erzsébetvárosi üzletre vonatkozna. Mint az alpolgármester kifejtette, az alapprobléma az, hogy a “jókedvű közönség végigüvöltözi az éjszakát, a lakók pedig nem tudnak aludni”. Az éjjel-nappali boltok sem lesznek kivételek, mert ugyan ezekre eddig alkoholárusítási tilalom volt este 11-től reggel 6-ig, de ezt az alpolgármester szerint nem tartották be.

Lakossági fórum

Az alpolgármester múlt héten lakossági fórumot hívott össze. Mintegy száz panaszos helyi lakos, az önkormányzat főjegyzője, a rendőrség és a közterület-fenntartók képviselője, illetve a vendéglátósok képviseletében az Élő-Erzsébetvárosért Egyesület tagjai vettek részt a fórumon. A panaszokból kiderült, a legtöbb probléma nem a szórakozóhelyekkel, hanem az utcán hangoskodókkal van. “A hatodik kerületben a vendéglátóhelyek zajával volt gond , az könnyebben kezelhető. Nálunk a kiáramló közönséggel van gond. Ha a helyek nincsenek nyitva, hangoskodó vendég sincs, ez az egyetlen megoldás”, mondta az alpolgármester.

Az egyesület elnöke, Zsendovits Ábel, a Szimpla tulajdonosa úgy vélte, a szórakozóhelyek nem érzéketlenek a problémák iránt. Korábban éjjeli járőrszolgálatot hoztak létre Bagoly Szolgálat néven, ami csötörtök-péntek-szombaton éjféltől négyig hívható. A Kazinczy utca autós forgalma miatt este 10-től reggel 5-ig forgalomkorlátozást vezettek be, ilyenkor csak az ott lakók hajthattak be az utcába. Ezzel rendőrségi utasításra fel kellett hagyniuk. A bulizás okozta szeméttöbblet miatt a Kazinczy utcára és környékére kiemelt takarítást ígértek, kukákat szereltek fel. A vendéglátósok a problémák enyhítésére mindenki számára ingyenessé tették mellékhelyiségeiket, és egy hete beüzemelték a Klauzál téri nyilvános vécét, amelyet a szórakozóhelyek költségén üzemeltetnek.

Nem vált be

Ezek az intézkedések Gergely József és a lakók szerint nem váltak be. “A Bagoly Szolgálat sem eredményes, mindössze négy ember nem tud rendet tartani. Hiába vállalták fel a vendéglátósok a takarítást, ez ügyben sem történt semmi” – mondta az alpolgármester. A vendéglátósok válaszukban elmondták, a Bagoly Szolgálat épp akkora létszámmal üzemel, ahány rendőrt a kerület járőröztet éjszaka. Továbbá márciusban 200 ezer forintos költséggel végeztek egy takarítási akciót, amelynek során a kerület által elvégzendő feladatokat is felvállalták. Ilyen szintű megmozdulásokat azonban nem tudnak rendszeresen tartani.

A rendelet információink szerint 104 helyet érint a kerületben. Ezek egy része akár tönkre is mehet, vélte Zsendovits Ábel, hiszen a szórakozóhelyek bevételének nagyjából fele éjfél után keletkezik.

Nincs működési engedély

Gergely szerint az egyik fő probléma: a hatályos törvények szerint a vállalkozóknak nincs szükségük működési engedélyre ahhoz, hogy kinyithassanak, az üzletük bejelentésével egy időben megkezdhetik a működést, az önkormányzat ezt csak tudomásul veheti. Az alpolgármester nem tart olyan heves reakcióktól, mint amilyeneket a hatodik kerület helyeit ellehetetlenítő rendelet keltett. Mint ismeretes, Terézváros is meg akarta regulázni az egyébként az önkormányzat által pesti Broadway néven futtatott környéket. A csendrendelet ellen tiltakozás bontakozott ki, a vendéglátósok nem zártak be. A korrupciós vádak miatt népszerűtlen kerületi politikusok később belátták, hogy tervük ellentétes hatást váltott ki, visszavonták a rendeletet.

A vendéglátósok képviselői elmondták, ők is készek ellenszegülni a szerintük elfogadhatatlan rendeletnek, és kompromisszumos megoldást javasolnak. Véleményük szerint itt nem a problémák megoldása a cél, hanem hogy a kerület politikusai kampányolhassanak az önkormányzati választások előtt.

Index

Több forrásból értesültünk arról, hogy gond van Kőbánya-Kispest metróvégállomás bővítésénél. Az egyik legforgalmasabb pesti tömegközlekedési csomópont mellett egy nagy bevásárlóközpont épül, a beruházó R-Co többek között egy új peron építését vállalta a végállomásnál. Vagyis a megálló szerelvények másik oldalán is ki lehetne szállni a pláza felé.

Az épülő peront egy palánk választja el a régi perontól, aminek nem láthattak át a túloldalára a kivitelezők, ezért úgy tűnik, csak a geodéziai adatokat vették alapul. Május végén fektették rá az új peron beton alaptámaszaira a hosszgerendákat a munkások, ami így magasabb lett (körülbelül 30 centivel) a palánk túloldalán levő peronnál, így aztán le is emelték azokat.

A kivitelező Strabag embere annyit mondott a végállomáson dolgozó, érdeklődő BKV-soknak, hogy ők kész geodéziai adatokat kaptak a beruházótól. Ezt később a Strabag egy magát megnevezni nem kívánó illetékese megerősítette az Indexnek, hozzátéve, hogy várják az új adatokat a beruházó R-Có-tól.

A BKV-sok most attól tartanak, hogy a beruházó a BKV-ra keni a botrányt, és fizethet majd a közlekedési cég azért, mert a kivitelezőnek és a berázónak sem jutott eszébe menetközben átdugni legalább egy lécet a palánkon, hogy lássák mi is a helyzet a szintekkel.

Az utasokat a malőr annyiban érinti, hogy a már egyszer kiplakátozott vágányzárat és módosított menetrendet elhalasztották bizonytalan időre. A BKV dolgozóit meg úgy, hogy a menetrendi módosítások miatt a metróvezetők beosztása is borul, így nehéz embert találni a műszakokba.

Az üggyel kapcsolatban megkerestük a beruházó céget is. Az R-Co kommunikációs vezetőjétől azt a választ kaptuk, hogy az említett kivitelezői problémákról tudomásuk van, “ezek kiküszöbölése folyamatos”. Bár úgy értesültünk, hogy a hiba javítása két hónapos csúszást okoz, az R-Co szerint a határidők nem változtak meg, így fennakadás nincs az eredeti ütemezéshez képest.
leendo peron
Fúrás-faragás a Köki új peronjának alapján

Szerda délelőtt kaptuk a fenti képet, amely szerint a kivitelező, első ránézésre elég sajátos betonfaragási módszerrel, nekifogott a hiba elhárításának, azaz a magasság csökkentésének. Azt nem tudjuk, hogy így elég erős marad-e a szerkezet.
Az elkiflisedett Marx téri felüljáró története
A Marx téri felüljárót a Hídépítő Vállalat (ma Hídépítő Zrt.) tervezte és építette meg 1980-ban, ún. szabadszereléses építéssel, áll az urbanlegends.hu oldalon, ahol annak néztek utána, miért is volt jelentős magasságbeli eltérés a két oldalról épített hídfelek összeértekor. Mint írják, az összeszerelésnél az elemeket ragasztóanyaggal is összekötötték, ám a városvezetés sürgette a céget, ezért nem várták meg, hogy a ragasztó megkössön. Ennek az eredménye az lett, hogy kicsit szétnyíltak a betonelemek, így az egyik hídfélszakasz “lekonyult”, kifli alakú lett. A hibát végül kijavították, de az ügy bíróság elé került. A jogerős ítélet szerint a tervezőnek 8 ezer forintot kellett fizetnie, annak ellenére, hogy nem hibázott, viszont tekintélyével nem érte el, hogy a ragasztóanyag megkötésének időszükségletét a városvezetés sürgetése ellenére figyelembe vegyék.

Index